Győrkőcfesztivál – hétvégén a gyermekeké volt a város

Enjoy mosoly (48)
9. Győrkőcfesztivál – mosollyal és trükkös bringával teli Győr városa
2016-07-05
EnjoyEvent_Győrkőcfeszt_Boldogarc (50)
Trükkös bringák és a Győrkőc fesztivál sikere
2016-07-07

Győrkőcfesztivál – hétvégén a gyermekeké volt a város

Enjoy mosoly (16)

Győrkőcfesztivál – hétvégén a gyermekeké volt a város

Igaz, hogy az idei fesztivál záró napjára az időjárás lehűlt, ám ez sem szegte kedvét azoknak, akik belevetették magukat a forgatagba. Csodás élmények, rengeteg játék és folyamatos mosoly. Ez volt az idei Győrkőcfesztivál.

Szombaton a kánikula, vasárnap pedig a hűvösre fordult idő nehezítette egy kicsit azok helyzetét, akik akár szervezőként, akár résztvevőként voltak jelen az idei Győrkőcfesztiválon. Bár onnan is meg lehet közelíteni, hogy az időjárás figyelembe vette mindkét hőmérséklet kedvelőinek kívánságait. Akiket egyébként legkevésbé sem zavart hogy süt a nap vagy felhős az ég, azok maguk a gyermekek voltak. Önfeledten és boldogan játszottak mindkét nap.

Az összes helyszín szinte teltházzal üzemelt egész nap, a legnagyobb sor talán a Széchenyi téren felállított óriáskeréknél volt. A vizes játékok népszerűsége semmit sem csökkent, idén már megosztott helyszínen élvezhették a kicsik a kalandokat. S ha már a Széchenyi térnél tartunk: a régi, pedálos kisautók kiváló kikapcsolódásnak bizonyultak, főleg hogy egy rendőrautó és vezetője is vigyázta a közlekedés rendjét…

A Bercsényi ligetben felállított Ökosziget legnépszerűbbje ma is Kuka Berci volt, akinek ötpróbáját ugyanúgy lehetett teljesíteni, ahogy szombaton. A gyermekek nyitottak és érdeklődök voltak, a Győr+ Média és a GyőrSzol Zrt. munkatársainak rövid játékos tájékoztatóját lelkesen hallgatták és teljesítették a feladatokat. Az öt pecsétért cserében pedig Kuka Bercis ajándékokat kaptak. Na meg persze találkozhattak, pacsizhattak, vagy éppen közös fotót készíthettek Kuka Bercivel.

A Radó-sziget ma is benépesült, a közös körjátékok, a rengeteg színes kaland elvarázsolta a kíváncsi gyermeksereget. Állatsimogató, mesemondó, célba dobás, képkirakó, kukoricázás, régi játékok megismerése mind-mind a programok része volt.

Az idei Győrkőcfesztivál is felülmúlt minden várakozást. Rengetegen voltak, nem csak győriek. Több budapesti családdal is lehetett találkozni, egy kisgyerek a trolit kereste… Na, az éppen nem volt, de úgy gondoljuk, a szervezők tényleg mindent megtettek azért, hogy pár napig minden a gyerekekről szóljon!

 EnjoyEvent, hogy a szórakozás valóban élmény legyen!

Tóth Olivér |  e-mail: info@enjoyevent.hu | tel: +36/70-599-4976

web: www.enjoyevent.hu | fb: facebook.com/enjoyev | instagram: @enjoy_event

fbinsta

Forrás: http://gyorplusz.hu/cikk/vasarnap_is_a_gyermekeke_volt_a_varos_gyorkocfesztival_kepes_beszamolo.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizennyolc − tizenegy =